Hogyan lett kiégésből független vállalkozásom?
Tapasztalatok és személyes történet márkaépítőknek

Én is zöldfülű voltam, amikor elkezdtem a saját márkámat felépíteni, de az évek során megtapasztaltam a saját bőrömön jót is rosszat is. Mindig is az volt a legfőbb célom, hogy megmutassam másoknak azt az utat, amit én már kijártam és ehhez képest megtaláljam mindenkinek a legjobban működő modellt.

A saját történetemen keresztül tudom a legjobban szemléltetni, hogy mik az előjelei annak, amikor az ember kiég a hétköznapok rutinjából már nagyon fiatalon és hogyan lehet visszajönni ebből az állapotból. Ez nem egy sikertörténet, hanem egy őszinte összefoglalója a szabadúszói, vállalkozói létemnek a szó legjobb értelmében.

23559522_1674156549341609_9000038474664019848_n.jpg

Én is dolgoztam korábban alkalmazottként és máig büszke vagyok arra, hogy nagyon korán bekerülhettem az akkori legmagasabb színvonalú helyekre gyakornokként. A legnevesebb dizájn -és életmód magazinok szerkesztőségében dolgoztam, ahol egy olyan folyamatba láthattam bele, ami magasra tette a mércét az én életemben is. Ekkor döbbentem rá, hogy nem akarom kevesebbel beérni, minthogy örökké tanuljak és fejlődjek. Mindig is az élvonalban akartam lenni, de mára már ez is teljesen átalakult bennem. A sikert nem így mérem, hanem a saját értékrendszeremhez illesztem. Ahhoz hogy szakmai tapasztalatot szerezzünk, kétségkívül le kell húznunk jó pár évet robotpilóta üzemmódban, s a háttérből figyelni hogy mások hogyan válnak sikeressé. Aztán amikor az ember már kellő tudással és tapasztalattal rendelkezik a maga szakmájában, akkor jön az igazi felismerés, hogy "Én hogyan csinálnám ezt másképpen" és ekkor a legtöbben kiugrunk a biztos pozícióból. Én is így tettem.

A nyüzsgő partik és éjszakába nyúló munkanapok világából egyszer csak a semmiben találtam magamat. De ez adta a legnagyobb motivációt a folytatáshoz. Pár hónapot lebegtem és örlődtem, amikor egy cikk jött velem szembe az interneten a kiégésről és annak változatairól. Gondoltam magamban ez a negyvenes korosztályt érintheti csak, hisz én még pályakezdő vagyok, itt valami más lehet a gond. Aztán rádöbbentem, hogy valójában már nem is vagyok annyira kezdő, viszont amennyire ambíciózus voltam mindig is, most annyira nem tudom, hogy merre tartok és mit akarok elérni az életben. A változás pedig akkor következett be, amikor magamnak is bevallottam, hogy ez így nem mehet tovább, én egy vidám, energikus ember vagyok és szeretnék visszatérni a régi önmagamhoz.

 A kiégésem jelei a következők voltak:

  • nem volt kedvem elkezdeni a napot,
  • már nem tett boldoggá az, hogy milyen sikereket érek el,
  • nem jártam el semmilyen szakmai rendezvényre,
  • leépítettem (átmenetileg) az emberi kapcsolataimat,
  • egészségtelenül táplálkoztam,
  • nem sportoltam eleget,
  • nem jártam emberek közé,
  • csak a saját teóriáimmal éltem együtt, nem hallgattam meg másokat.

brand_styling_1.png

Ez volt az a nap, amikor belevágtam a szabadúszó vállalkozásomba. Az ötlet megvolt, kommunikációs tanácsadó szeretnék lenni és emberekkel szeretnék dolgozni olyan módszerrel, ami az én hitrendszeremhez igazodik. Keretrendszert adni mások ötleteinek és az egészet felfűzni egy fenntartható struktúrába. Hát elkezdődött. Ahogyan elkezdtem hinni abban, amit csinálok és értékesnek éreztem a munkámat, szinte visszaszökött az életkedv a mindennapjaimba. Rendet raktam magam körül, összeállítottam a weboldalamat és elkezdtem beszélni másoknak is arról, hogy mivel is foglalkozom. Igen, megváltozott az életem, de jobban voltam. 

Lettek terveim rövid és később hosszú távon is és nagyon élveztem mások álmait hallgatni. A hallgatást felváltotta a lelkesedés, a tenni akarás, a közösség és a társasági élet, amelyben megbeszélünk egymással bizonyos helyzeteket. Onnantól, hogy hangot adtam annak, amit csinálok, elhívtak vendégelőadónak, lett saját klientúrám és ami a legfontosabb, minden nap újabb és újabb tervekkel indítottam a napot. A fentebb említett kiégés jeleit felváltották az élet jelei, azaz egy sokkal egészségesebb, lendületesebb, kilátásokkal teli életet kezdtem élni.

Mi a kulcsa a nagy változásnak?

  1. Elegendő időt töltök saját magamra. Ha kell többet, ha kell kevesebbet.
  2. Meghallgatom mások véleményét.
  3. Saját ritmust alakítottam ki a hétöznapokban, amelyhez foggal-körömmel ragaszkodom. 
    (Ez miért olyan fontos? Mert keretet ad a napodnak. Nem pánikolsz be, ha valami nem jön össze, hanem egyszerűen csak teszed a dolgodat és várod, hogy jöjjön egy másik nap, ami majd hatékonyabb lesz.)
  4. Szabadidős elfoglaltságot találtam magamnak, ami csak az enyém. (kiskutyám lett, elkezdtem jógázni, szakmai életrajzokat olvasok, sétálok sokat és értékes pillanatokat töltök számomra értékes emberekkel)
  5. Lehámoztam magamról a romboló, lehúzó energiákat. ("Ami nem épít, az megöl" alapon.) 
  6. Elhagytam a haszontalan időtöltést az életemből.
  7. A lassú, borongós időszakokban türelemmel várom a jobb időket.
  8. Ha valami nem megy, félrerakom picit, inspirálódom valahonnan és visszatérek hozzá.
  9. Kijárok a természetbe és hallgatom a csendet. Itt találok magamra igazán. Ilyenkor visszatér a hitem.
  10. Hiszek abban, hogy a márkám hiteles, értékálló és tükrözi az élethez való hozzáállásomat.

Ezek bizony nem életmód tanácsok, hanem élettapasztalatok összegyűjtve egy listába, amit minden szabadúszó vállalkozónak és márkaépítőnek szem előtt kellene tartania. Ha ezek a pontok a helyükön vannak, utána mélyedhetünk el jobban a szakmai tennivalókban.

Próbáld ki, hogy nálad működik-e? Adj magadnak egy hónapot, s tégy úgy, mintha egy kihívásban vennél részt! Valósíts meg minden nap egy tervedet, ami közelebb visz az ötleted megvalósításához.

A bejegyzés trackback címe:

https://kollarfranciska.blog.hu/api/trackback/id/tr714557148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Francy Blog

Elérkezett az idő, hogy végre azzal foglalkozz, amivel mindig is szerettél volna, de nem tudod, hogyan állj neki? Én saját tapasztalataim alapján segítek, hogy minél alaposabb és céltudatosabb lehess az üzleti életben. Írásaimmal arra ösztönözlek, amiben én magam is hiszek: folyamatos és tudatos építkezés, kitartás és minőségi tartalom. Ha van egy jó ötleted, segítek abban, hogy meg is tudd valósítani!

Friss topikok